Főoldal » Hírek » Gyülekezeti akadálymentesítés « Vissza

Gyülekezeti akadálymentesítés

2013. év végén hirdette meg először a Magyar Református Szeretetszolgálat a gyülekezetek akadálymentesítését célzó programját. A kezdeményezést a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) támogatja. 2014-ben kilenc, majd a következő évben újabb öt gyülekezet kezdte el a programot. Október közepén a 14 gyülekezet képviselői, mintegy 30 fő találkozott Berekfürdőn, hogy az eddig elért eredményekről, tapasztalatokról beszélgessenek.

Magyar Református Szeretetszolgálat | 2015. november 3.


Magyarországon 600.000 fogyatékos ember él, ehhez a számhoz képest arányaiban mégis kevés a gyülekezetekbe beépülő fogyatékossággal élő testvérek száma. Mivel valljuk, hogy minden ember Isten teremtménye Panerai Replica Watches, és egy testnek tagjai vagyunk, mindenkinek vannak lelki ajándékai, így fontosnak tartjuk, hogy valóban mindenkinek helye legyen a gyülekezetekben, aktív, szolgáló tagokká válhassanak. Ez azonban nem megy anélkül, hogy a gyülekezetek nyitottá váljanak, tudásuk gyarapodhasson arról, hogy egy-egy fogyatékosságnak mik a jellemzői, hogyan tudnak közeledni testvéreikhez, milyen lehetőségek vannak az integrálásra. Ebben a munkában segítik szakértő mentorok a gyülekezeteket érzékenyítő programokon, előadásokon, közös beszélgetéseken, cselekvési terv kidolgozásán keresztül.



Mind a már második éve programban levő, mind az idén elindult gyülekezetek lehetőséget kaptak arra a berekfürdői másfél napon, hogy bemutassák társaiknak, hogy hogyan haladnak a folyamatban, mik a nehézségek, milyen kihívásokkal néznek szembe, milyen áldásokat és örömöket tapasztaltak meg az elmúlt időszakban, milyen célokat tűztek ki maguk elé. Dr. Fruttus István Levente pszichológus, szupervizor moderálása nyomán szempontokat is kaptak a beszámolók elkészítéséhez és a továbbgondoláshoz. Azoknak a gyülekezetek, akik év végével befejezik a programot, fontos volt végiggondolniuk, hogy a mentor segítsége nélkül hogyan folytatják az elkezdett tevékenységeket, hogyan tartják fenn a folytonosságot.



A futó és tervben lévő tevékenységek, események sokfélesége kimeríthetetlen: tolerancia nap megrendezése, alkotói kör és kiállítások szervezése fogyatékos testvérekkel együtt, zarándoklat a gyülekezet minden tagja számára, bibliakör értelmi fogyatékos fiatalok számára, filmklubok szervezése a témával kapcsolatban – csak néhány példa a sokféle érzékenyítésre, bevonási lehetőségre.



Egymás meghallgatása után a mentorok vezetésével kis csoportokban beszélgettek a résztvevők. Első este Bartókné Luthár Barbara, AAK kommunikációs gyógypedagógus tartott érzékenyítő programot, amelyen keresztül az egyes fogyatékossági területeket ismerhették meg jobban a résztvevők interaktív feladatokon keresztül, melyek alakították gondolkodásukat, hozzáállásukat. Másnap délelőtt Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója tartott előadást Azonosulás – Fogyatékosságügy – Jézus címen. Gazda István és Rácz Róbert lelkipásztorok szolgálatával a lelki feltöltődésre is alkalom nyílt.



2015 novemberében a Szeretetszolgálat egy utolsó, harmadik kört hirdet meg a bekapcsolódni vágyó gyülekezetek számára. 2016-ban további öt gyülekezet kap lehetőséget arra, hogy elinduljon ezen az úton. A pályázat teljes kiírását a jobbadni.hu oldalon találják az érdeklődők, továbbá a vad.lilla@jobbadni.hu e-mail címen lehet bővebb felvilágosítást és pályázati adatlapot kérni.

 

« Vissza

Kommentek

2019. május 25.

Új hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be!

2018. október 15.
1'=sleep(4)='

2018. október 15.
1"=sleep(4)="

2018. október 15.
"|dir

2018. október 15.
1'"()&%

2018. október 15.
hirek.php/.

2018. október 15.
'"

2018. október 15.
hirek.php

2018. október 15.
testasp.vulnweb.com

2018. október 15.
http://some-inexistent-website.acu/some_inexistent_file_with_long_name?%00.jpg

2018. október 15.
1some_inexistent_file_with_long_name%00.jpg

2018. október 15.
!(()&&!|*|*|

2018. október 15.
^(#$!@#$)(()))******

2018. október 15.
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs

2018. október 15.
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs

2018. október 15.
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs

2018. október 15.
"+response.write(9827720*9793196)+"

2018. október 15.
${100352+99199}
Aktuálisan futó projektek
Tovább az összes projekthez »
Jelentkezés hírlevélre

Jelentkezz hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess az aktualitásokról!

Közösség
Partnereink